Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Pécs-Harkány futóverseny

Harkány

Pécs-Harkány futóverseny

A verseny célja: A futás népszerűsítése, a téli felkészülés felmérése 25 km-s távon, illetve természtesen a környező táj szépségeinek élvezete.

Az első hivatalos versenyt 1984 február utolsó vasárnapján rendezték meg. Az első győztes Bauer Attila, a KBSK maratoni bajnok futója volt, 80 percen belüli idővel. A 2000-s évek elejétől a PVSK Atlétikai Szakosztálya is bekapcsolódott a versenyszervezésébe. Egyre több versenyző gondolta úgy , hogy a téli felmérőjének a Pécs-Harkányt válassza. Az addig közel 50 fős indulói létszám nemsokára 500 fő fölé emelkedett. A váltóverseny bevezetésével még vagy 300 fővel emelkedett a létszám. Az időpont is változott, a február végi hideg időket kikerülve a március első hétvégéje már barátságosabb időjárással fogadja a versenyzőket.Később a vállalatok váltóversenyei és a korosztályok bevezetése tette színesebbé a programot.

A verseny minden évben a futók szezonnyitó eseményének számít a márciusi időponttal. 2020 ez alól kivételt képezett, mivel a Coid járvány miatt ősszel rendezték meg. A verseny egyúttal egy hasznos felkészülés is az év fontos versenyeire (maraton, félmaraton). Verseny lehetőség biztosítása a tömegsport, a versenysport és a vállalati sport részére. Pécs és Harkány, valamint a környékük nevezetességeinek a megismertetése.

 

Közeli fürdők

Bár Pécsen, a verseny kiindulópontján a Hullámfürdő az évnek ebben a szakában még nem üzemel, a verseny végpontján, Harkányban, a helyi fürdőben kifejezetten kellemes a mártózás, hiszen a meleg víz nem nem csak a megfáradt izmoknak és ízületeknek tesz jót, hanem a kora tavaszi időben átfázott testtel kifejezetten kellemes élmény

 

A program időpontja a termalfurdo.hu rendelkezésére álló információk alapján hivatalosan még nincs kitűzve. A korábbi években az alábbi dátum környékén került megrendezésre a(z) Pécs-Harkány futóverseny: március 09.
Mivel hivatalos időpont még nem áll a termalfurdo.hu rendelkezésére, előfordulhat, hogy a következő alkalommal a fenti dátumhoz képest eltérő időpontban (vagy egyáltalán nem) rendezik meg az eseményt. A fenti dátum tehát csak hozzávetőleges tájékoztatásul szolgál a múltbeli adatok alapján.
Pontosabb információval a szervezők tudnak szolgálni. Ehhez kattintson a lenti térkép alatt található linkre.
2025. évi program még nem ismert



Több információ a programról

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Harkány
Látnivalók